A Redda-Futár Divízió II-ben a Wolves és az Enthroners második csapatai feszültek egymásnak, míg a TD Store Divízió I-ben a Gladiators fogadta a Cowbells II-t. 

DEAC Gladiators – Budapest Cowbells II. – 2021.06.13.

Nagy tétje volt a vasárnapi találkozónak. A debreceni együttesnek győznie kellett ahhoz, hogy biztos résztvevője legyen a másodosztály rájátszásának, amit a vendégek az előző hétvégi Crushers elleni győzelmükkel már bebiztosítottak.

A mérkőzésen a vendégek támadtak először, azonban a 3. játék után puntolniuk kellett. A Gladiators pedig a mérkőzés második játékából pontokat szerzett. Vas Ferenc #19 egy 60 yardos elkapott touchdownnal szerezte meg a vezetést. Szabó Lajos #88 pedig berúgta az extrát (7-0). A vendégek gyorsan válaszoltak, Kelemen Marcell #9 passzaival és Pusztai Vendel #15 futásaival áthaladtak a pályán, majd Pusztai 35 yardos TD-jével és Szekeres Márton #89 egypontosával egyenlítettek.

A budapesti TD-t nem hagyta válasz nélkül a hazai csapat, Roman Boguslawsky #36 53 yardot futott a labdával, ezzel ismét előnyhöz juttatta csapatát, Szabó nem hibázott, 14-7-re módosult az állás. Kelemen passzát Patykó Patrik szedte le a levegőből, ezzel támadáshoz juttatta csapatát. A debreceniek éltek is a lehetőséggel, és jórészben Roják Richárd #5 és Boguslawsky futásaival haladtak előre. A támadósorozat végén Roják futott az endzone-ba, ezzel 21-7-re módosult az állás. Kelemen vezette támadóalakulat ezt sem hagyta szó nélkül. A fiatal irányító az egész pályán végigvezette csapatát, majd maga oldotta meg a pontszerzést.DSC_0519-1536x993

A debreceni visszahordásnál Boguslawsky elhagyta a labdát, amit az 51-es számú Fejes Imre szerzett meg. Kelemen a jó mezőnypozíciót kihasználva Tóth Ákoshoz #2 passzolt. A mezőnygólt kihagyta a Kolomposok együttese, így a félidőben mindössze 1 pont különbség volt a két csapat között, 21-20-ra vezettek a hazaiak.

A harmadik negyed elején Boguslawsky futásával ismét eltávolodtak a hazaiak, Demkó Balázs #3 két pontot érő átadással találta meg Gyarmati Patrikot #83, ezzel 9 pontra növelte előnyét a debreceni együttes. Egy punt váltás után Kelemen ismét eladta a labdát, ismét Patykó szedte le a levegőben a passzt. Újra a debreceniek támadhattak, ismét futásokkal haladtak előre, Roják futott 6 pontért az ellenfél célterületére. Szabó értékesítette az extrát, így már 36-20-ra vezettek a hazaiak.DSC_0599-1536x926

Az utolsó játékrészben Roják futott egy újabb TD-t ezzel megszerezte a mérkőzésen a 3. hatpontosát. Válaszul Kelemen kiosztott egy passzt Hegyi Gergőnek #84 az extra nem sikerült, így 43-26-ra módosult az állás. Záróakkordként a hazaiak 26-os játékosa, Gréczy Balázs futott egy touchdown-t, így kialakult a végeredmény, 49-26.

Ezzel a győzelemmel a Gladiátorok biztos részvevői a TD Store Divízió I. rájátszásának, a Kolomposok második csapata pedig Miskolc együttesét fogadja június 20-án.

Fényképek: Bellon Bíborka

DEAC Gladiators – Budapest Cowbells 2. 49-26 (14-7, 7-13, 15-0, 13-6)
Pontszerzők: Vas Ferenc 1 elkapott TD, Roman Boguslawsky 1 futott TD, Roják Richárd 3 futott TD, Gyarmati Patrik 1 2 point conv., Gréczy Balázs 1 futott TD, Szabó Lajos 4 XP, illetve Pusztai Vendel 1 futott TD, Kelemen Marcell 1 futott TD, Hegyi Gergő 1 elkapott TD, Tóth Ákos 1 elkapott TD, Szekeres Márton 2 XP

Budapest Wolves 2. – Fehérvár Enthroners 2 – 2021.06.13

A mérkőzést a vendég csapat kezdte visszahordással. Szépen haladt a fehérvári alakulat, ám negyedik és 5 re nem sikerült megoldaniuk a kísérletet, így megkapta a labdát a Wolves. A Tóth Levente #8 által vezetett támadóalakulat szépen haladt előre irányítójuk passzaival. Ducza Bálint #42 a driveon belül szerzett 2 first down-t is, majd Fullajtár-Horváth Gergő is hozzásegítette csapatát a haladáshoz. A támadás végén Tóth Duczát találta meg, aki egy bravúros vetődéssel szerezte meg csapata eső pontjait. Hegedűs Máté #29 az extrát berúgta, 7-0-ra módosult az állás.199338894_271913024719626_438192679422033980_n

Fehérvári támadóegység egyből válaszolt a hazai TD-re, Varga Bertalan #3 megtalálta Kozák Rolandot #10, a rúgás kimaradt így 7-6-al fordultak a csapatok a második negyedre. Puntoltak a hazaiak, a Koronázók pedig field goal távolságon belülre helyezték a labdát, amit Nagy István #58 értékesített, így fordítottak a vendégek, 7-9! A hazaiaknak erre is volt válaszuk, Tóth a 27-es számú Steiner Andrásnak passzolt, extra sikeres volt, 14-9 a Farkasoknak.

Varga a támadósorozat második játékából egy hosszú passzt indított el, a labda egy budapesti védő kezéből kipattanva pont elkapójának, Bíró Árpádnak #13 kezébe került, aki az endzone-ig meg sem áll. Nagy extrájával 14-16-ra fordított a vendég csapat immár másodszor a mérkőzésen. Az adok-kapok folytatódott, Tóth ezúttal Fullajtárnak osztott ki egy hat pontot érő passzt. A kimaradt kétpontos után 20-16-al mentek a félidei szünetre a csapatok!

A második félidő egy fehérvári TD-vel indult, Fodor Balázs #15 56 yardot nyargalva szerezte meg a vezetést csapatának. Nagy az extrát értékesítette, ezzel 20-23 a vendégeknek. A harmadik negyed végén puntra kényszerült a vendég egyesület, ám a hazaiak blokkolták azt és visszaszerezték a labdát az ellenfél 1 yardosánál. Marczi Máté #32 pedig befutott a fehérvári végzónába, a rúgás sikeres volt, megint fordított a Wolves, 27-23-ra.200519668_271912971386298_391854626542249231_n

A negyedik negyedben Tóth ismét Fullajtár kezébe dobta a labdát, 2 fehérvári védő is kevés volt ahhoz, hogy megakadályozza az elkapást, ám a kétpontost kihagyta a hazai csapat, így 6 ponttal gazdagodhattak ezzel 33-23-at mutatott az eredményjelző.

A Fehérvári támadás punt-al végződött, ezt a rúgást is blokkolta a Farkasok speciális egysége, a labdára a 44-es számú Homoki Balázs vetődött rá a pontszerző területen belül, Hegedűs értékesítette az extrát, 40-23 a hazaiaknak!200291467_271912688052993_6821242550882704770_n

A vendég támadósorozatnak ismét megálljt parancsolt a Farkasok védelme, így a fehérvári 19 yardosról kezdhették meg támadásukat. Tóth ezúttal Széles Bálintnak #13 passzolt újabb hat pontért, Hegedűs pedig feltette a negyedik negyed 20. pontját az eredményjelzőre. Ezzel kialakult a 47-23-as végeredmény.

A Farkasok ezzel a győzelemmel veretlenül zárták a 2021. évi Redda-Futár Divízió II. nyugati csoportját, a fehérváriak pedig június 27-én szépíthetnek mérlegükön, amikor a Diósd Saints otthonába látogatnak.

Fényképek: KGB photo

Budapest Wolves 2. – Fehérvár Enthroners 2 47-23 (7-6, 13-10, 7-7, 20-0)
Pontszerzők: Ducza Bálint 1 elkapott TD, Steiner András 1 elkapott TD, Fullajtár-Horváth Gergő 2 elkapott TD, Marczi Máté 1 futott TD, Homoki Balázs 1 punt ret. TD, Széles Bálint 1 elkapott TD, Hegedűs Máté 5 XP, illetve Kozák Roland 1 elkapott TD, Bíró Árpád 1 elkapott TD, Fodor Balázs 1 futott TD, Nagy István 1 FG 2 XP.

Leave a comment