Pályára lépett a hétvégén a Maker’s Mark Hungarian Football Leagueben (HFL) a két fővárosi csapat, ám egyikük sem tudott nyerni.

Színre lépett a Wolves és a Cowbells. Míg a Farkasok a Győr Sharks vendégei voltak, addig a Kolomposok a magyar bajnok Fehérvár Enthronerst fogadta.

186508516_4133333616724129_4282437134934126833_n

A Cápák és a Farkasok párharcának talán a fővárosiak voltak az esélyesei és ahhoz méltón kezdtek. Az első játékrészben a hosszú idő után visszatérő Darrell Tate futott be közelről, majd Czirók Márton 75, illetve 23 yardos elkapása hozott pontokat a Wolvesnak (0-21). A Győr támadójátékába rengeteg hiba csúszott még az elején, amit a sárga zászlók tömkelege is igazolt, pedig a hazaiaknak JD Crandall révén még labdaszerzésük is volt. A második játékrészben azonban jött a fordulat. Chris Jeffrey futásai már az Enthroners ellen is veszélyesnek bizonyultak, és az amerikai irányító a Farkasoknak is okozott kellemetlen pillanatokat. Ezen kívül jól működött a Sharks passzjátéka is. Jeffrey végül két drive-ot is touchdownnal zárt, így a szünetre már csak egy labdabirtoklás volt a rekordbajnok fórja (14-21). Ráadásul a Farkasoknál óriási vérveszteség volt David Casarrubias sérülése.

187102363_4133338220057002_3319528265793331768_n

A harmadik negyedben pedig nem fogyott a hazai gárda lendülete. Keller Péter elkapásával egalizált a Győr (21-21). Majd ugyan Máximo Sánchez interceptionjét nem tudták pontokra váltani a Cápák, de nem sokkal később Ráthonyi Kende egy 80 yardos futással megfordította az állást (28-21). Természetesen az utolsó játékrészre nem volt semmi elveszve a Wolvesnak, amely ugyanúgy próbált pontokat felvinni az eredményjelzőre. Ez össze is jött. A Hunka Norbert interceptionje után következő drive végén Varga Tamás TD-je és Horváth Balázs extrája 28-28-ra alakította az állást. Ez viszont nem maradt megválaszolatlanul. A Sharks ugyanis Ráthonyi révén ismét megszerezte a vezetést (35-28). Ugyan volt még idejük a fővárosiaknak, hogy hosszabbításra mentsenek, azonban Crandall lelopta Bencsics Márk átadását, amellyel gyakorlatilag lezárult a találkozó. A Győr pedig egy izgalmakkal és fordulatokkal teli találkozón tudta megverni a rekordbajnokot, hiszen a Cápák három touchdownos hátrányból tudtak visszajönni.

Fotók: Tenk László

Győr Sharks – Budapest Wolves 35-28 (0-21, 14-0, 14-0, 7-7)
Pontszerzők: Chris Jeffrey, Ráthonyi Kende 2-2 TD, Keller Péter 1 TD, Benedek László 5 XP, illetve Czirók Márton 2 TD, Darrell Tate, Varga Tamás 1-1 TD, Horváth Balázs 4 XP

Boda Gábor, a Győr Sharks vezetőedzője: Szerencsére nem adtuk fel fejben. Éreztem, hogy a 21-0-nál azért mi többet tudunk, de valahogy ezt a srácok is tudták, és küzdöttek négy negyeden keresztül. Fontos volt, hogy meg tudtuk valósítani azokat, amiket szerettünk volna. Ezután volt egy adok-kapok, mert a Wovles elkezdett olyan dolgokat nyomni, ami nekünk érzékeny volt. Akkor ott hirtelen kellett váltanunk, de sikerült ezeket meglépnünk és levédekeztük a támadásaikat. Egy jó kis sakkpartit játszottunk menetközben.

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője: Sajnos ebben a vereségben nagy felelőssége volt a támadójátékunknak. Ugyan nem puntoltuk egyet sem, de négy labdát veszítettünk el, illetve adtunk át az ellenfélnek. Ez azért luxus bárki ellen ebben a ligában. Nem tagadom, én is azt gondoltam, hogy jó játékkal győzni fogunk. Ez részben megvolt, de nem eléggé, tehát jobb volt a Győr. A szezon viszont olyan szempontból hosszú, hogy mindenképpen két kőkemény mérkőzés vár ránk, ahol megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek valójában.

 

Karim Trabelsi újra ott lehetett a pálya szélén a Budapest Cowbellsnél. Az ő bevallása szerint megkopott egy picit a tudása, de ebből semmi sem volt látható az Enthroners elleni találkozó alatt. Legalábbis a védelmet illetően.

186934423_1122275751592082_1293793664262874772_n

A találkozót a címvédő kezdte jobban és Boruzs Kevin közel félpályás elkapása után megszerezték a vezetést (0-6). A folytatásban a Kolomposok támadósora akadozott. Nem úgy a defense, amely Törzsök Tamás révén még interceptiont is jegyzett. A folytatásban a fővárosiak védelme továbbra is keményen állta a sarat, de Rashad Still TD-je révén tovább nőtt a címvédő előnye (0-13). Ezt követően Tóth Nándor a kick-off utána visszaszerezte a játékszert a Fehérvárnak, majd a vendégek kihasználták a drive-ot Still újabb elkapásával, így 20-0 volt a vendégek fórja a szünetre.

187288034_1122275181592139_6267614337152295023_n

A második félidőben érezhető volt, hogy a Cowbells próbált futásokkal operálni, Roják Richárd révén sokat is haladt előre a hazai gárda. Ám negyedik és kilencnél Jebray Regan kiütötte Váry Tamás kezéből a labdát, amit Devan Stringer szedett össze. Ezt követően hiába haladt jól a pályán az Enthroners, az end zonehoz közel Tóth Levente elejtette a malacbőrt, amit Bak Csaba szedett össze. Az utolsó negyedre már egyre többet hagyatkozott a passzjátékára a fővárosi együttes. Mészáros Mártonnak voltak remek elkapásai, de a red zoneból továbbra sem tudtak bejutni a pontszerző területen belülre a Kolomposok, így maradt az első félidőben kialakult 20-0-s eredmény. Bár a győzelem meglett az Enthronersnek, de hatalmas vérveszteség, hogy Joe Bergeron megsérült és a szezonja véget ért.

Fotók: Pix by Tomi
Írta: Makranczi László

Budapest Cowbells – Fehérvár Enthroners 0-20 (0-6, 0-14, 0-0, 0-0)
Pontszerzők: Rashad Still 2 TD, Boruzs Kevin 1 TD, Beretka József 2 XP

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Mindig a támadósort a legnehezebb összerakni. Több idő kell, hogy a srácok között jó legyen az összhang, az időzítés és az olvasás is menjen. Nagyon rozsdás még mindenki, de videóztunk és készültünk amennyire csak lehetett. Emellett van egy új offensive koordinátorunk, akinek ez az első éve. Neki is időt kellett adni, hogy megismerje a játékosokat.

Jaime Hill, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Az előző meccshez képest úgy érzem, hogy sokat fejlődött a csapatunk. Nyilván van még min dolgozni. A futójátékunk jó volt, azonban a passzjáték még akadozott. A védelmünk is remekül működött annak ellenére, hogy volt pár hiba. Viszont a red zoneban jól teljesítettünk és az a legfontosabb terület a pályán.

Maker's Mark HFL logó

Leave a comment