Május második vasárnapján a CFS Guardians bemutatkozott a Wolverines csapata ellen, a Budapest Wolves II pedig a Diósd Saints otthonában lépett pályára.

CFS Guardians – Wolverines – 2021.05.16

A mérkőzést a vendég csapat kezdte. Két szép futás után 3&1-re passz játékot hívott a Tóth Zalán OC, a passz incomplete lett, így puntra kényszerültek a Rozsomákok. A Guardians is futásokkal kezdte a mérkőzést, Langane Dominik #24 második futása már pontokat is ért. Rúgás sikeres, így 7-0 a mérkőzés legelején. Újra a Wolverines támadhatott, Cserta Erik #44 irányító passzát a 31-es védő, Stammer Szabolcs kapta el, így az ellenfél harmincasáról indulhatott a hazai támadósorozat. Szépen haladtak előre az Őrzők a támadósorozatot ezúttal a 11-es számú Horváth Márió fejezte be egy QB sneakkel, ezzel az első negyedben már 14-0!IMG_9259 (2)

Cserta ismét passzolt, ismét az ellenfél kezébe, ezúttal Hansel Botond 34-es számú corner szerezte meg a labdát csapatának, Horváth ezúttal egy 2 yardos passzt osztott ki Sági Péternek #13, a rúgás sikeres volt, 21-0-ra módosult az állás. Wolverines a következő támadósorozatát is punttal zárta, nem bírták feltörni a hazaiak védelmét. Így ismét a Guardians támadhatott, újra Langane kezébe adta Horváth a labdát, aki 35 yardos futás után az endzoneba tette le a játékszert. Rúgás ismét sikeres, így 28-0-ra módosult az állás.

Második negyed sem hozott változást, Wolverines puntra kényszerült, Horváth első passzát a 82-es számú Lippel Simon kapta el, aki egy miss tackle után az végzónába gyalogolt, a rúgás sikerestelen volt, 34-0 a hazaiaknak. A Rozsomákok továbbra sem tudtak pontokat tenni a táblára, 4&3-ra nekimentek az ellenfél 30 yardosánál, akik a játékot kivédekezték, így támadhatott a Guardians. Horváth a támadósorozat 2. playéből egy 50 yardos átadással Arany Kevin #1 elkapóját találta meg, így a hatodik hazai drive-ból a hatodik hatpontost szerezték meg az Őrzők. A rúgást blokkolták, a labda az égbe repült, amit a 99-es Pálfi Krisztián elkapott és az endzone-ba vitt, ezzel juttatta csapatát plusz két ponthoz. A két csapat közötti pontkülönbség meghaladta a 35 pontot, (42-0) így a második negyed felénél elindult a futóóra.CFS_Guardians_Langane_Dominik_RB_24_C

A következő támadósorozatnál Cserta egy screen playből Tóth Ferdinándot találta meg a labdával, aki 40 yardos futásával remek helyzetbe hozta csapatát, ám ennek nem sokáig örülhettek a vendégek, Gerse József #28 futó kezéből 91-es hazai védő, Bodor Gergely ütötte ki a labdát, ezzel ismét a Guardians támadhatott. Horváth ismét Aranyt vette célba akinek elkapása 6 pontot ért, a rúgás sikeres volt, így kialakult a félidei végeredmény, 49-0!

Hazai csapat kezdte a második félidőt, és Horváth ismét futójának kezébe adta a labdát, aki egy 60 yardos futás után a második félidő harmadik játékából újabb TD-t szerzett. Így már 56-0-val magabiztos előnnyel jöhettek a pályára a Guardians védők. Cserta passza ismét ellenfél kezébe került, ezúttal a 25-ös számú Leszkován Ádám volt soron, hogy fusson a szerzett labdával. Az őrzők egy 40 yardos field goal-al próbálkoztak, ami nem sikerült.

A utolsó negyedben egy szépen felépített drive után az Őrzők az ellenfél 1 yardosáról próbálkozhattak, a 49-es számú Temkó Levente kezébe adták a labdát, a rúgás kimaradt így kialakult a végeredmény, 62-0 a hazaiaknak.IMG_9125 (2)

Győzelemmel mutatkozott be a Guardians, akik június 6-án az eddig veretlen Levelek Spartans együttesét fogadják, a Wolverines pedig megszerezte második vereségét, Gorillaz otthonában lesz lehetőségük a javításra, május 30-án.

 Fényképek: Mencser Zsolt

CFS Guardians – Wolverines 62-0 (28-0, 21-0, 7-0, 6-0)
Pontszerzők: Langane Dominik 3 futott TD, Horváth Márió 1 futott TD, Sági Péter 1 elkapott TD, Lippel Simon 1 elkapott TD, Arany Kevin 2 elkapott TD, Pálfi Krisztián 1 sikeres két pontos, Temkó Levente 1 futott TD, 6 sikeres XP 

 

Diósd Saints – Budapest Wolves 2. – 2021.05.16

A találkozót a Diósd Saints kezdte, rögtön az első támadásból Polgár Dániel Attila #85 egy fullback merülés során elhagyta a labdát, így támadhatott a Tóth Levente #8 által vezetett budapesti alakulat. Tóth passzokkal próbált előrehaladni, amit a diósdi védők csak szabálytalanságok árán tudtak megakadályozni, két védő hiba után rögtön a diósdi 1 yardosnál találta magát a vendég csapat. Tóth lábon oldotta meg a kísérletet, a rúgás sikerült, 0-7 a vendégeknek.186522410_491239195651813_4053629143316261338_n

Diósd folyamatosan Szűcs Fábián #8 futásaival haladt előre, ám a Farkasok védelme 7 emberrel a boxban elégnek bizonyult ahhoz, hogy megállítsa a diósdi offenzívát. Puntoltak a hazaiak, Tóth az első passzából Fullajtár – Horváth Gergőt #33 találta meg, aki elkapásával negyven yardot szerzett csapatának. Tóth a következő play-ben újra Fullajtárnak passzolt, a diósdi védők ismét csak szabálytalankodni tudtak az elkapón, így kedvező helyzetben az ellenfél 3 yardos vonalán indíthatták az új játékot a Farkasok. Tóth elkapójához, Ducza Bálinthoz #42 passzolt, a rúgás Hegedűs Máténak #29 sikerült, így két labdabirtoklásnyira (0-14) növelte előnyét a vendég egyesület.

Az első félidőben több pont már nem esett, először Emhő Sebestyén #3 adta el a labdát, majd a Wolves kényszerült puntra saját endzone-ból, így a félidei szünetre 0-14-es eredménnyel mehettek a csapatok. 186927258_491239568985109_4174105124742846948_n

A harmadik negyedben igazi védő csatának lehettek szemtanúi a nézők. Több punt kísérletet is láthattunk, Emhő ismét eladta a labdát, ezúttal Széles Bálint #13 védőfal kaparintotta meg azt. Az utolsó negyedben aztán elkezdték a pontgyártást a csapatok. Először Tóth passzolt Duczának, aki 13 yardot haladva az ellenfél negyvenesén tette le a labdát, majd Tóth a 9-es számú Sam Panashe Makarawa kezébe adta a labdát, aki az endzonig meg sem állt. Hegedűs hibázott, így 20 pontra növelte előnyét a Farkasok gárdája.

A diósdiak továbbra is a futásokra építettek, Szűcs és Varga György #81 felváltva cipelte a labdát és az ellenfél 5 yardosán belülre jutottak a Szentek. Emhő felívelte a labdát Szeifert Leventének #12, aki megszerezte a szezonban második TD-jét, ezzel felkerültek a becsületpontok az eredményjelzőre.

A következő Wolves támadósorozat újabb TD-t szült. Először Tóth Fullajtárnak passzolt, aki az ellenfél végzónájába futott, ám a bírók szabálytalanság miatt elvették a pontokat a vendégektől. Tóthot ez nem tántorította el attól, hogy megvillanjon még egyszer, a következő játékban ismét Fullajtárnak passzolt, aki ezúttal is TD-t szerzett. A két pontos kísérletet Steiner András Boldizsár #27 elkapásával értékesítették a vendégek, így kialakult a végeredmény, 6-28 a Farkasoknak. 187025647_491239618985104_2601253342668501760_n

Ezzel a Farkasok megszerezték a Redd-Futár Divízió II-ben második győzelmüket, míg a diósdiak a második vereségüket. Május 29-én a Farkasok a szintén veretlen Pécs Legioners gárdájához látogatnak, a Szentek pedig a szintén jelenleg nyeretlen Kaposvár-Taszár Hornets együttesét fogadják.

Fényképek: Kardifotó

Diósd Saints – Budapest Wolves 2. 6-28 (0-7, 0-7, 0-0, 6-14)
Pontszerzők: Tóth Levente 1 futott TD, Ducza Bálint 1 elkapott TD, Fullajtár-Horváth Gergő 1 elkapott TD,  Sam Panashe Makarawa 1 futott TD, Hegedűs Máté 2 Xp, Steiner András Boldizsár 1 2 point conv.  illetve Szeifert Levente  1 elkapott TD

Leave a comment