A Koronázók idén is két fronton mérettetik meg magukat.

A tavalyi szezonra nagy erősítéseket hajtott végre keretében a Fehérvár Enthroners. 29027153_1703676003023248_6283758937569230848_oEz ezúttal sem volt másképp. A holtszezonban nemcsak a játékosállomány bővült magyar és külföldi játékosok tengerével, de az edzői stáb is átalakult, több Magyarországon is elismert tréner érkezett. Így a Hungarian Football League-ben (HFL) és az osztrák bajnokságban is képesek lehetnek a székesfehérváriak arra, hogy nagyot alkossanak. Ráadásul ebben junior játékosok is a csapat segítségére lehetnek.

Pál Tibor Kornél klubelnök is elmondta, hogy folyamatosan építik be a csapatba a fiatalokat. Szeretnének minél erősebb keret építeni azért, hogy a hosszútávú céljaikat is megvalósítsák. Emellett idén minél nézőcsalogatóbb játékkal rukkolnának elő.

Fotók: DigitalSport

Magyar Amerikai Futball Szövetség: Milyen tapasztalatokkal  zártátok első HFL-es szezonotokat?
Pál Tibor Kornél: Körülbelül jól mértük fel az első évi terveket, célokat a szezon előtt. A helyezés a tanuló évben elfogadható, azonban a játékkal, amit mutattunk nem lehetünk elégedettek. Sokkal szorosabb, izgalmasabb találkozókat szerettünk volna vívni, ami jó pár alkalommal nem sikerült. Le kell vonni a tapasztalatokat az első évből, és dolgozni tovább.

55789989_2228232477234262_5379871855966420992_o

MAFSZ: Erre az idényre láthatóan nagy erősítéseket végeztetek. Hogyan alakult át a keret, milyen filozófia alapján építettétek fel?
P.T.K.: A keretet folyamatosan kívánjuk erősíteni, mert nem titkolt célunk az osztrák AFL topliga elérése, ami mellett a HFL küzdelem már szerintünk osztrák Divízió I-ben sem terhelhető jórészt egy keretre. A célunk, hogy közel két hasonló sort építsünk fel az előttünk lévő évek alatt, ami a feljutások kiharcolásáig hátra van. Ugyanakkor a minőségi amerikai légiósok mellett mi a hazai játékosokkal akarunk a lehető legmagasabb szinten versenyezni. Most több poszton szinte adott ez a dupla mélység, de még van munka a kerettel bőven. Tudjuk, hogy jelenleg egy HFL vagy közel HFL képességű játékosnak nem nagy kihívás az osztrák negyedik vonalban szerepelni, de mindenkinek versenyben kell lenni a HFL első sorért is, és az évek alatt, ahogy lépünk feljebb Ausztriában, egyre keményebb kihívások várnak ránk az osztrák ligában is. Aki ezt a hosszútávú célt felfogja, annak van értelme dolgoznia nálunk.

MAFSZ: Jó évet zártak tavaly a fiatalok is. Az ő beépítésük milyen módon zajlik?
P.T.K.: Kiemelt figyelmet fordítunk az utánpótlásra, mert szükség van arra, hogy termeljünk ki tehetségeket, megbízható játékosokat. Minden évben hozunk fel fiatalokat a HFL kerethez dolgozni, és a legtöbben ezzel élnek is, szorgalmukkal, munkájukkal. Nyilván a felnőtt kerettel nem első évben lehet kezdő valaki 17, 18 évesen, de az osztrák liga lehetőséget ad játszaniuk, és ezzel is fontos tapasztalatokat nyerni. Illetve egyre jobban képbe kerülnek a HFL keretnél is. Nem ígérünk senkinek könnyű utat nálunk, akkor sem, ha máshonnan jön ide hozzánk, de akkor sem ha juniorból kell feljutni. Szorgalomra és elkötelezettségre van szükség, az adottság és tehetség önmagában nem elég. Akik tavaly juniorként nálunk dolgoztak ők már stabil osztrák kezdők Kovács Barna, Marx Mátyás, Krajec Martin, Hrabovszki Zalán, de HFL-ben is felkerülhetnek egyre többet a pályára. Idén is vannak olyanok, akik felkerültek a felnőtt keretbe és bontogatják szárnyukat, például Szőke Máté, Szabó Gergő, Klein János. Az ő beépítésük is folyamatos, mint ahogy vannak olyanok, akik a következő évben kerülnek kiemelésre az utánpótlás korosztályból, mert figyelemmel követjük a fejlődésüket, és a footballhoz való sportolói hozzáállásukat. Azt gondolom, ha évente 4-5 játékost tudunk meríteni az utánpótlásból stabilan, akkor az egy jó alap a keret mélyítéséhez.

54799532_2228233720567471_5529229756001681408_o

MAFSZ: Két fronton szerepeltek idén is. Ez milyen előnyökkel, hátrányokkal jár?
P.T.K.: Számunkra a kétfrontos bajnokság hosszútávú terv, nem egy kaland. A lehető legmagasabb szinten akarjuk játszani a játékosokat, ami elérhető. Az út pedig az osztrák alsó ligákból vezet felfele. Azt gondolom, hogy jelenleg az a pár év, ami a feljutáshoz elengedhetetlen, fontos számunkra a csapatépítés során is. Jelenleg körülbelül másfél bajnoki terhelés jut a HFL kezdőkre, ezt folyamatosan csökkenteni kell a felnőtt keret fejlesztésével. Az osztrák magasabb osztályban már nem elvárható, hogy fél év alatt egy amatőr sportoló 16-18 meccset játsszon le, bármennyire is felkészül a lehetőségekhez képest. Nem kell, hogy éles határvonal válassza el a két keretet, de a terhelést muszáj lesz egyre inkább leosztani. Azt gondolom, hogy míg tavaly a HFL kezdőkre szinte két bajnokságot raktunk, addig idén egyre több helyen tudjuk ezt súlyozni. Ennek a programnak fontos része az utánpótlás, amit elkezdtünk építeni már U14-től is. A csapatépítés része az is, hogy aki megdolgozik ért,e az ne csak a padon legyen, hanem játszhasson is bajnoki mérkőzéseken erre az egyéni fejlődésre az újoncoknak, fiataloknak, kiváló az osztrák alacsonyabb osztály. Amikor az AFL-ben is a Divízió I-ben járunk valószínűleg szükség lesz egy második csapatra ugyanezen célból a hazai bajnokságban is.

55731045_2228233167234193_3840654949738348544_o

MAFSZ: Mik a céljaitok a HFL-ben, látva a leszűkült mezőnyt?
P.T.K.: Ugye a rájátszásba jutás nem lehet a következő lépcsőfok, amit kitűzhetünk magunk elé, mert ez a kiírás szerint adott lesz idén. Azt gondolom, hogy a döntőbe jutást kell megcéloznia a csapatnak, ami sokkal nehezebb lesz, mint tavaly lett volna. Mi is erősödtünk, de a többi csapat is tudott mélyülni a HFL létszám csökkenés miatt. Ráadásul egy erős ukrán csapat is új erőt hoz a bajnokságba. Ami mindenképp fontos, hogy izgalmas találkozókat játsszunk, és hozzunk a közönségünknek. Olyanokat, amik lázban tartják őket, és sokat megmutatnak a football szépségéből.

 

A Fehérvár Enthroners alapszakaszi mérkőzései 2019-ben, a Maker’s Mark Hungarian Football Leauge-ben:
04.06.: Győr Sharks (i)
04.20.: Kijev Capitals (o)
05.11.: Budapest Wolves (o)
05.18.: Miskolc Steelers (i)
06.01.: Budapest Cowbells (o)

Enth-eAlapítás éve: 2007
Hazai pálya: First Field (Székesfehérvár, Takarodó utca 3.)
Edzői stáb: Jim Ward (HC), Boda Gábor (DC), Pál Tibor Kornél (OC), Ábrahám Gábor (QB), Barkóczi Dániel (WR), Hanó Péter (DB), Szűcs Botond (OL), Nick Pham (Erőnlét)
Érkezők: Ryan Tuiasoa, Mike Wallace, Gombos Bence, Poprádi Márk, , Horváth L. Bence, Rácz Balázs, Max Nedzelsky, Papp Péter, Mészáros István, Szabó Gábor, Horváth Péter, Józsa Dávid, Török Patrik, Koltai Gergely, Tóth Róbert
Távozók: Menyhárt Balázs

Leave a comment