Phillip Hilderbrand-ot, a Miskolc Renegades amerikai vezetőedzőjét kérdezte oldalunk.
A Magyar Amerikai Futball Szövetség elindított egy új cikksorozatot, amelyben a tengerentúlról érkezett edzőket és játékosokat szólaltatják meg. Ebbe a kategóriába nemcsak az Egyesült Államokat képviselő személyekről van szó, hanem a Kanadából érkezett szakemberekről is. Ezek az emberek elmondják, hogy milyen itt Magyarországon klubjuknál, hogyan kerültek ide és milyen filozófiát követnek itthon, hogy elérjék céljukat.
Sorozatunk következő részében megismerkedhetünk egy amerikai trénerrel, aki Andre Bynoe-hoz hasonlóan sok helyen edzősködött már Európában. Phillip Hilderbrand 18 évesen már Olaszországban bontogatta szárnyait, és azután Magyarország és Szlovákia között ingázott, mígnem végül letelepedett hazánkban. Sokan arról is ismerik, hogy ő mindent végrehajt a csapatával, nem csoda, hogy sokszor használja az ’execute’ szót nyilatkozataiban. A Miskolc Renegades trénere elmondta, hogy milyen nagy terveket szövöget a borsodiakkal, ám arról is beszél, hogy milyen kalandos út vezetett számára Magyarországra.
Hogyan kezdődött el számodra az edzősködés?
Sajnos az amerikai futball karrierem nem nagyon haladt előre és végül be is fejeztem. Ám én szerettem ezt a sportot, a középiskolámban pedig remek trénerek tanítottak, majd végül 18 évesen elkezdtem Olaszországban edzősködni. Nagyon fiatalon kerültem kapcsolatba az európai amerikai futballal, hiszen sok nyarat töltöttem Olaszországban. Végül, amikor befejeztem az aktív játékot az egyetemen, elkezdtem munka után nézni Európában.
Miért pont Magyarországot választottad?
Ez volt számomra a legjobb lehetőség. Már tárgyalásban voltam 4-5 európai klubbal, de úgy éreztem, hogy Magyarországon tudok olyan együttest találni, amely az én stílusomnak megfelel. Az első csapatom itt a Miskolc Steelers volt és úgy gondoltam, hogy szinte egymásra találtunk a gárdával. Itt éreztem a legnagyobb lehetőséget a sikerre.
Több csapatot is edzettél már Szlovákiában és Magyarországon is. Melyiket érezted a legjobbnak?
Szlovákiában találkoztam a legtehetségesebb játékosokkal. Ha ránézett valaki a pályán lévő 11 emberre, akkor elkápráztatta a kiváló képességű játékosok sokasága. Azonban egy nagy problémával kellett megküzdenünk, hiszen nem tudtunk rendesen gyakorolni, mivel az ország különböző pontjaiból érkeztek játékosok. Olyan volt mintha egy válogatottat treníroznék. Nehéz volt az edzéseket megszervezni. Nyitrában nagyon jó volt a hangulat, remek képességű játékosokkal volt tele, de ugyanaz volt a helyzet, mint a Kings-nél, hogy az edzéseket nehéz volt leszervezni. A nagytopolcsányiaknál pedig már miskolci játékosokkal is számolnom kellett. De számomra ez egy élvezetes szezon volt, hiszen volt egy divízió II-s csapatunk is, így minden hétvégén volt meccsünk.
Hogyan vetted fel a kapcsolatot a magyar csapatokkal?
Magyarországon először a Steelers-nél edzősködtem. Amint az egyezségünknek vége volt, sok csapat keresett fel engem. A Rebels-től is jött megkeresés –Németh Gyula nagyon jó barátom–, szóval egy pár hónapig Budapesten dolgoztam a klubbal. A Fall Bowl előtt a Nyíregyháza is megkeresett. Miután a Steelers-szel véget ért a megállapodásunk nem nagyon volt focis otthonom. Ezután viszont egymás után jöttek a lehetőségek.
Jó szezonokon voltál túl eddigi klubjaiddal. Például már CEI aranyad és ezüstöd is van. Milyen érzés volt ez számodra?
Nagyon jó érzés, amikor ilyen hamar eléred a céljaidat, ráadásul 27 éves fejjel. Azonban szeretnénk egy hosszú programot megvalósítani Miskolcon, de ez nem lesz könnyű, mert a játékosok az egyetem és munkalehetőségek miatt elmennek innen. Nehéz úgy építkezni, ha az a keretünk egy része csak 3 évig marad a klubnál. Ám így változnak a céljaink is. Megpróbálok a lehető legtöbbet gondolkodni ezen és alázatosan fogok dolgozni. Az elmúlt évben sok sikert elértünk, hiszen a Renegades-el BAFC aranyat és két aréna ezüstöt nyertünk, míg a Topolcany-nyal CEI-ben és a hét a hét elleniben is egy-egy második hely összejött. Öt érmet szereztünk egy éven belül, de ezeket felteszem a polcomra és próbálok keveset gondolni rá, mert mindig van valami új kihívás, amivel foglalkozni kell.
Te edzettél már más európai klubokat is. Mi a különbség köztük és a magyar csapatok között?
Szerintem a legnagyobb különbség az az elhivatottság. Az itteni játékosok nagyon elhivatottak, hiszen a családjukkal is rengeteget foglalkoznak, az iskolájukban és a munkahelyükben is odateszik magukat, utána pedig eljönnek edzeni késő este és emellett még sok pénzt is fektetnek ebbe. Nagyon elszántak, de az egyetlen gond, hogy az Egyesült Államokban egy évben, minden nap három órát edzenek. Nagyon sok áldozatot hoznak a játékosok ezért a sportágért. Ha itt egy együttes napi szinten tudna edzeni, mint egy amerikai programban, akkor Magyarországon a sportág magasabb színvonalú lenne. Amikor valaki az Államokban egy középiskolai csapathoz csatlakozik, akkor mindent megkap, a csapat mezétől kezdve a stoplis cipőkig. Itt mindenkinek mindenért keményen meg kell küzdenie.
Milyen közeli és távlati terveid vannak a Renegades-el?
A távlati célok az idei szezonunkon is múlik. Mindenki ugyanabban a hajóban evez, mint mi. Mi is szeretnénk megnyerni a divízió II-es bajnokságot, majd felmenni a divízió I-be. Ezek után szeretnénk erősödni és majd a Pannon Bowl-t is mag akarjuk nyerni, de még nem tudom, hogy ez milyen gyorsan fog megtörténni. Először tehát az a cél, hogy megnyerjük a Duna Bowl-t, majd egy második csapat kiépítését tervezzük. Ez a mi tervünk, fejlődni akarunk.
Fotók: Bátori Péter és Europlayers