Szövetségünk idén is megválasztja korosztályos legjobbjait. Finomítottuk a formátumot, így idén „három lábon” áll majd a szavazás. Elsőként a junior korosztály legkiemelkedőbb játékosain a sor!

Az U19 bajnokságba nevező csapatok közül mindegyik megadta jelöltjét, közülük kerül kiválasztásra a McDavid Junior Év Játékosa!

A voksolás során sorrendet kell felállítani a játékosok között. Ez természetesen nem könnyű dolog, elvégre a különböző posztokon remekelő játékosok teljesítménye nehezen hasonlítható össze. De mivel nem megy másképp, ezzel a feladattal kell megküzdeni az érintetteknek.

Az egyes rangsorok kialakulása után az adott rangsor első helyezettje 9 pontot, a második 8 pontot kap és így tovább. A szavazás mindhárom „lába” azonos súlyt kap, tehát 1/3 aránnyal szerepel majd az összesített sorrendben.

Lássuk kik és hogyan szavaznak:

1. Az U19 bajnokságban szereplő csapatok vezetőedzői. Saját játékosára senki sem szavazhat majd.

2. A Szurkolói facebook szavazás. Reméljük sokan vesznek részt a voksoláson. Arra kérjük a lájkolókat buzdítsák erre barátaikat és ismerőseiket is, hogy még többen megismerjék legkiválóbb U19 játékosainkat! A szurkolók a játékosokra leadott facebook lájkjaikkal szavaznak, ennek sorrendje számít majd.

3. Rangsort állít fel az U19 válogatott szakmai stábja. Ha pontegyezés alakul ki a végső sorrendben, az ő szavazatuk a döntő.

Szavazni Szövetségünk facebook oldalán december 1-ig tudnak a szurkolók, ezt követően kerül sor a szavazatok összesítésére!

A 2017 McDAVID JUNIOR ÉV JÁTÉKOSA SZAVAZÁS JELÖLTJEI

U19 mcdavid 3x3

Kártyák by Hungarian Football

A 2017 McDavid Év Junior Játékosa szavazásának első három helyezettje a McDavid és Shock Doctor termékek nagykereskedőjének jóvoltából díjazásban is részesül. A Touchdown Storet is üzemeltető Trii Kft. az alábbi eszközöket ajánlotta fel a legjobbaknak:

1. helyezett – Összértéke 37290 Ft
McDavid 737 Hex Thudd Protektoros short
McDavid 651 Hex Alkarvédő
McDavid 3300 Mesh szuszpenzor lágyékvédő betéttel
+ Shock Doctor Gel Max Power pántos fogvédő

2. helyezett – Összértéke 19390 Ft
McDavid 651 Hex Alkarvédő
McDavid 3300 Mesh szuszpenzor lágyékvédő betéttel
+ Shock Doctor 6901 Gel Max Power pántos fogvédő

3. helyezett – Összértéke 14490 Ft
McDavid 651 Hex Alkarvédő
+ Shock Doctor Gel Max Power pántos fogvédő

díjak

Leave a comment