A Titans a Cowbells 2-t fogadja, míg a Tata Mustangs az Eger Heroes otthonában javítana.
A Miskolc Steelers Győrbe látogat, míg Budapesten újabb derbit rendeznek.
https://www.youtube.com/watch?v=FdoU1TwvH9o
Örömünkre szolgál, hogy a győri 5 csapatos torna után, immár 7 egység versenyez majd a Farkasok által rendezett ifjúsági flag kupa fordulóban. Lássuk a Rozsnyai úti rendezvény lebonyolítását.
Az IFAF Europe kihirdette a jövő évi "B" csoportos Európa Bajnokságokra szóló menetrendjét. Mind a 12 nevező csapat teljesítette a feltételeket, így rekordszámú résztvevő vág neki a küzdelmeknek.
A Budapest Wolves hazai pályán 28-24-re kikapott a címvédő Cowbells-től.
001-FEB-2015 Játékos eltiltásáról
A győri "főpróba" után a fővárosba költözik a következő két utánpótlás esemény. Május 10-én a Wolves Rozsnyai úti főhadiszállásán találkoznak a fiatalok a második fordulóra.
Kovács Sándor egy kiélezett összecsapást vár, sőt még a győztest is megtippelte.
A Wolves ismét gázolt, rágós falat volt a Steelers a Monarchs-nak, a Tigers megszerezte első győzelmét.
