A Szövetség vezetésének célja bevonni minden hazai szerveződést, csapatkezdeményt a hivatalos vérkeringésbe, ezért megbeszélést kezdeményeztek MAFSZ-on kívüli csapatokkal.
A jelenlegi egyesület elődje, a Tata Mustangs amerikai futball csapat 2006-ban alakult a tatai Megalodus SE szakosztályaként. Nagy változásokat 2009-hozott, akkor került át a csapat a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd SE-hez, azóta is ennek az egyesületnek a szakosztálya.…
Pályázati felhívás Divízió I-II döntők rendezésére
Csapatunk 2009-ben alakult, de 2014. augusztusában vadonatúj edzői gárda érkezett hozzánk, akik már remek eredményeket értek el ebben a sportágban. Nekik köszönhetően azon kevés csapat közé tartozunk, akik nyolc edzővel dolgoznak. A változás rögtön eredményt is hozott magával. Megnyertük…
Raptors történelem
2007 novemberében pár a sport iránt rajongó békéscsabai megalakította a csapatot és 2008 augusztusában már 20 játékossal hivatalosan is bejegyzésre került az egyesület és megérkeztek az első felszerelések is.
2009-ben barátságos mérkőzéseken tanultuk a játékot és próbáltuk megismertetni sportágunkat…
A Cowbells 2014 februárjában alakult. Az Újbuda Rebels és a Budapest Cowboys csapata úgy gondolta, hogy közösen nagyobb sikereket érhetnek el és így létrejött a fúzió.
Az Újbuda Rebels rövid története:
2004-ben megalakult a North Pest Vipers. A kezdeti sikerek után…
A Sparks Amerikai Futball Club Egyesület 2011-ben alakult. Csapatunk magját dabasi, Dabas-környéki és kecskeméti fiatalok alkotják, de vannak játékosaink Szolnokról, Budapestről és Szegedről is. 2013-óta indulunk a Divízió II-es bajnokságban.
Céljaink: Szeretnénk gyökeret verni mind a dabasi sportéletben, mind…
A Budapest Titans 2007 novemberében alakult, elődje a Budapest Black Knights gárdája volt.
A Titánok az egyik legrégebbi magyar csapat, jelenleg a Divízió I. meghatározó alakulata. Minden évben ott vagyunk a rájátszásban felnőtt egységünkkel, ifjúsági játékosaink pedig rendszeres szereplői az…
2008-ban megalakult a Szekszárd-Baja Rosszcsontok Amerikai futball egyesület. Az elején minden jó volt, egy edzés itthon egy pedig Baján, mindenki jól érezte magát, jó volt a hangulat. Sajnos ez se volt elég, mert a csapat nem jutott egyről a…
